Zimonyi Tünde:
"...Az utolsó percig szerettük együtt az életet. Ő volt a csoda az életemben és egy boldog csoda. A legvégéig örültünk a szép dolgoknak. Ő az utolsó pillanatig igazán ÉLT és akart élni mindenképp. Soha nem bántott meg. Ha türelmetlen volt nem zavart, mert ő soha nem várt semmire, ő tényleg "maga volt a futás" ha még emlékszel. Ezt elvárta tőlem is. Igaza volt. Ha lemaradok, lemaradok az élet olyan csodáiról, amit csak így élhettem meg. Ahogy mondta, a csodák a komfortzónán túl vannak. Tényleg. "Az élet semmi, ha nem egy vakmerő kaland." Hogy előttem mi van... Most az van, hogy még egyenlőre érzem a kezemben a keze nyomát, a vállamon az ölelését, a számon a csókja ízét, a szememben a szeme mosolyát, a lelkemben a lelkét, a tudatomban a tudatát..."
